Brian Engle az American Pride 29-es járatán az igazak álmát alussza, amikor egy kislány sikítozására ébred. Az első, amit felfedez, hogy az utasok többsége, valószínűleg a legénységgel együtt, eltűnt, a gépen csak páran maradtak. A repülő olyan, mint egy kísértet járta hely: a zsúrkocsin ott vannak az italok a poharakkal, pénztárcák, szemüvegek és ékszerek hevernek mindenhol, sőt még egy parókát és számos fogkoronát, illetve -tömést is találnak a gépen maradt utasok. Hosszas tanakodás után, arra is rájönnek, miért éppen ők nem tűntek el, és végül egy repülőtérre is sikerül leszállniuk. Azonban a megkönnyebbülés helyett csak újabb pánik vár rájuk: a repülőtér ugyanolyan üres és kihalt, mint maga a gép. És ez még nem minden, ugyanis közelednek ők, akik felfalnak mindent…
Mort Rainey, a híres író feje fölött összecsapnak a hullámok: feleségét rajtakapta egy másik férfival egy motelban, majd házasságuk válásban végződik és még az írás sem megy neki. A Tashmore Glen-i nyaralójukban próbálja kiheverni az elmúlt hónapok szenvedéseit, amikor megjelenik John Shooter és plagizálással vádolja meg. Mort visszautasítja a vádakat, de Shooter nem hagyja annyiban, tényleges bizonyítékot akar. Rainey eldönti, hogy a feleségével elküldeti a magazint, amivel be tudja bizonyítani, hogy ő írta hamarabb a novellát. Azonban a New York-i házuk, ahol a magazin is megtalálható volt, még aznap este leég. Mort ennek ellenére megpróbál egy másik példányt szerezni, de egymás után bukkannak fel a különösebbnél különösebb véletlenek. Senki más nem látta Shootert a faluban Morton kívül, a volt feleségének a szeretője pedig egy Shooter’s Knob nevű kisvárosból származik. Végül már Mort sem tudja, hihet-e a véletlenekben. Shooter, persze, ez alatt sem adja fel, egyre inkább vágja a fát Mort alatt.
Egy két kisregényből álló Stephen King kötetet tart kezében az olvasó, az első történet a Langolierek – egy perccel éjfél után, a második pedig a Titkos ablak, titkos kert – két perccel éjfél után. A két regény egymástól merőben eltérő témát boncolgat, azonban mindkettő egyformán élvezhető. Az első rész arra keres választ, mi lesz a múlttal, ha már ténylegesen elmúlik, a második pedig arra, mi történik, ha az író valóságot és fantáziát elválasztó “ablaka” összetörik, a két világ pedig menthetetlenül összekeveredik. Mindkét történet előtt egy-egy bevezetőt olvashatunk az írótól, mindezt olyan bensőséges hangnemben, mintha közeli barátok lennénk és épp egy szobában kávézgatnánk Kinggel, miközben ő maga meséli el a két regényt.
Az irományok színvonala egy cseppet sem süllyedt az elvárt alá, ami nem meglepő ismerve Stephen King munkásságát. A történetek bővelkednek a részletekben, valamint a sejtelmes és kellően rémisztő jelenetekben egyaránt. A kötet az olvasót valósággal magába szippantja és csak akkor ereszti, ha már az utolsó szavakat is elolvasta és értelmezte. Stephen King a történetek végén sem tudta meghazudtolni önmagát, ugyanis egyik kisregénynek sincs ténylegesen vége. Az író az olvasó fantáziájára bízta a tényleges befejezést, mindkettő történet vége enyhén nyílt.
Azonban el kell szomorítanom azokat, akik véres horrorra, az ártatlanokat ijesztő és uralmuk alá vonó szellemekre számítanak. Ez a két regény teljesen hétköznapi. Nincsenek benne fantomok, haláluk után feltámadt kisállatok vagy mások vérére szomjazó vámpírok. A történetek arra világítanak rá, hogy a szörnyetegek nem rajtunk kívül, hanem bennünk lakoznak.
A kötet második kisregényéből film is készült Johnny Depp főszereplésével.
) valószínűleg azért örvend ennyire nagy sikereknek, mert valahogy mindenki tud vele azonosulni. Vagy azért, mert most tapossa a gimnazista/középiskolás éveit, vagy azért, mert már túl van rajta. A rettegés a felelésektől, a klikkesedés (ugyan ki ne ismerne a környezetében „kockákat”, emókat, vagy „menő” lányokat és srácokat?), egymás ugratása, leckemásolás egymásról, az első nagy szerelmek mind-mind megjelennek/megjelentek a mi saját életünkben is.