A tizenöt éves New York-i Clary Fray bulizni indul egy klubba, amikor különös gyilkosság tanúja lesz. A bűncselekményt három, különös tetoválásokkal borított tinédzser követi el, a holttest pedig szőrén-szálán eltűnik. A gyilkosok csak Clary számára láthatóak, és Árnyvadászoknak nevezik magukat. Claryt az eset után egy démon támadja meg, habár megöli, az édesanyja eltűnik, ő maga pedig démonmérgezést kap. Jace, az egyik Árnyvadász, viszi el a helyi Intézetbe, hogy meggyógyítsák, és feltegyenek neki egy tucat kérdést arról, hogy tett szert hirtelen a látásra. Kiderül, hogy Clarynek egy gát van az elméjében, amire egy nevet “véstek”: MAGNUS BANE.
A könyv A végzet ereklyéi sorozat első része, amiben bepillantást nyerhetünk egy démonokkal, vérfarkasokkal, vámpírokkal, boszorkánymesterekkel és egyéb alvilágiakkal teli világba. Miközben a történet megállíthatatlanul robog előre, megismerjük az árnyvadászokat, és megtudjuk, mi a szerepük. Különös dolgok derülnek ki Claryről, aki kitűnően ért hozzá, hogyan keveredjen bajba. A történet a kalandokon kívül érzelmi szálakban is bővelkedik. Egy szerelmi sokszög bonyolítja még szereplőink eddig se túl nyugodt életét.
A sorozat további köteteiben tovább folytatódik a kaland és a harc a gonosz ellen. A második és harmadik rész már szintén megjelent magyarul Hamuváros, illetve Üvegváros címen. A negyedik kötetet (City of Fallen Angels) novemberre ígérik, míg az ötödik (City of Lost Souls) angolul 2012 májusában, a hatodik (City of Heavenly Fire) pedig 2013 szeptemberében jelenik meg.
A Csontvárosból filmet készülnek forgatni, amivel szerintem a rajongók száma nagyot fog ugrani. Egyelőre csak Clary (Lily Collins) és Jace (Jamie Bower) szerepére találták meg a megfelelő színészeket. Én mindenesetre nagyon várom a filmet, mivel a sorozat eddigi három kötetét imádom. Ezért nem is várom meg, míg megjelennek magyarul a további részek, hanem belekezdek angolul. Ha neked is tetszett a sorozat, akkor érdemes elolvasni a “kiegészítő” sorozatát, a The Infernal Devicest (sajnos, magyarul csak októberben jelenik meg az első része).
További érdekességeket Cassandra Clare hivatalos honlapján találhattok, ahol figyelemmel kísérhetitek a szereplőválogatást is: http://cassandraclare.com
Te mit tennél, ha 8 perc lenne az élet? Talán nem jól fogalmaztam a kérdést, de a filmben ez a helyzet. A főszereplőnk Colter Stevens kapitány (Jake Gyllenhaal), akinek legutóbbi emléke az, hogy Afganisztánban szolgál, majd hirtelen egy vonaton ébred, és fogalma sincs, hogy a vele szemben ülő nő miért mosolyog rá, vagy beszél hozzá. Arról meg pláne elképzelése sincs, miért szólítja őt más néven, vagy hogy a tükörből miért egy másik ember néz vissza rá. Majd hatalmas robbanás, és elsötétül a kép. Colter még mindig semmiről nem tud. Visszakerült egy “kapszulába”, ahol próbálják felélénkíteni a memóriáját, de többet nem árulnak el neki. Csak idővel. Ugyanis itt, a kapszulában, a forráskód nevű program (vagy nem is tudom, hogy nevezzem) keretein belül Colternek feladata van: meg kell találnia a bombát, és a robbantót. Ám főhősünk nem csak erre koncentrál; kezdetben azt akarja kideríteni, hogy miért nem Afganisztánban van, hol van a csapata, mi történt vele, de legfőképpen, hogy miért van itt. Tehát folyamatosan visszatérünk a vonatra, hasonló párbeszédeket hallunk, de valahogy mégsem unalmas a film. Mindig történik valami, amivel fenntartják az érdeklődést.
Le kell szögeznünk, hogy ez nem egy időben ugrálós film, a történet felénél említik is. Viszont annál érdekesebb az egész sztori. A forráskódban megpróbálják elmagyarázni mi ez az egész. Gyakorlatilag (ha jól értelmeztem), arról van szó, hogy a két ember agya összekapcsolódott, és így a másik ember életének utolsó 8 percében kideríthetett ezt-azt, de meg nem változtathatta a múltat. Legalábbis neki ezt mondták, mert a forráskód ‘program’ készítői is azt hitték, hogy ennyi.
http://www.youtube.com/watch?v=JPZB48N2Eq0
Lucinda, az a bolond tündér nem is akart megátkozni, éppen ellenkezőleg: meg akart ajándékozni. Életem első órájának keserves könnyei adták az ötletet. Együttérző pillantást vetett Édesanyára, és megérintette az orromat.
- Az engedelmességet ajándékozom neki. Ella mindig engedelmes lesz. Hagyd abba a sírást, gyermekem!
Abbahagytam.
Ella a születésekor varázslatos ajándékot kapott a jóindulatú, ámde nagyon meggondolatlan tündértől, Lucindától: az engedelmességet. Az ajándékról azonban hamar kiderül, hogy inkább átok: Ella kénytelen megtenni mindent, amit csak parancsolnak neki. Ha valaki azt parancsolná, hogy három napig ugráljon fél lábon, meg kellene tennie, de még azt is, ha történetesen azt a parancsot kapná, hogy vágja le a tulajdon fejét! Erre persze egyikre sem kerül sor, de azért érezzük, ugye, hogy még lesznek bonyodalmak a történet során…
A sztori tulajdonképpen egy fantasy környezetbe helyezett Hamupipőke-történet, amiben olyan érdekes lényekkel találkozhatunk, mint például az óriások, manók, orgok és tündérek. No, és persze az elmaradhatatlan szerelmi szál sem hiányozhat, kapunk egy daliás herceget is, Char személyében. Persze a gonosz mostoha és a mostohatestvérek sokszor keresztbe tesznek szerencsétlen főhősünknek, de talán pont nekik köszönheti Ella, hogy megszabadul átkától…
A könyvből – ugyanezzel a címmel, de jócskán módosított történettel – film is készült, Anne Hathaway (A neveletlen hercegnő) és Hugh Dancy (Egy boltkóros naplója) főszereplésével.